POLGÁRMESTERI KÖSZÖNTŐ
LÉNÁRDDARÓC TELEPÜLÉS BEMUTATÁSA
Papp László vagyok a Lénárddaróc település polgármestere.
Engedjék meg, hogy a község Képviselő-testülete és a lakosság nevében tisztelettel köszöntsem Lénárddaróc honlapján.
Öröm részünkről, hogy a XXI. Század elején lehetőségünk nyílt arra, hogy felkerülhessünk a világhálóra. Szeretnénk, ha minél többen megismernének bennünket községünkből elszármazott rokonok és azok az ismeretlenek, akik szeretnének erre a szép vidékre ellátogatni.
Településünk a Bükk lábánál található Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kistelepülés.
Turisztikai szempontból a Heves megyei Szilvásvárad közvetlen szomszédjaként és Eger város közelsége miatt a falusi turizmus kezd éledezni településünkön.
A Váradi Regestrumban már 1220-ban meglelhető a település neve.
A település az évszázadok folytán több birtokos tulajdonában volt, akik adókkal és robotmunkával tették még nehezebbé a lakosság sorsát.
Péter vitéz a törökkel folytatott harcok során hősies helytállásáért Ferenc- Ferdinánd császár és királytól testvéreivel együtt nemesi rangot kapott és megkapta a Bárdos előnevet. 1647. június 09.-től a település nemesi joggal rendelkezik és megillette a nemesi kiváltság.
Településünkhöz rokoni szálak fűzik Bárdos Lajost, aki hosszú ideig a Mátyás templom karnagya volt, és tanított a Zeneművészeti Főiskolán is. Több alkalommal ellátogatott községünkbe rokoni látogatásra, és 1947. június 09-én a nemesi évfordulón vezényelte a helyi kórust. Tizenegy leszármazottja van, többen külföldön élnek. A zenei pályán Daróci Bárdos Tamás követte, aki szintén zeneszerző és karnagy. A Daróci előnevet az ősei emlékére vette fel. Évente több alkalommal ellátogat községünkbe.
1997. június 09-én a nemesi cím adományozásának 350. évfordulója tiszteletére kopjafát állított Lénárddaróc Önkormányzat, valamint Bárdos Lajos születésének 100. évfordulója alkalmából a templom falán egy emléktáblát helyeztünk el.
A lakosság nagy részben Római katolikus hitű, egy kis lélekszámú Baptista gyülekezet is jelen van a településen.
Községünk kezd elöregedni, nagyon sok az idős egyedül élő emberek száma. A fiatalok a nehéz megélhetés miatt több gyereket nem vállalnak, jellemző az egy gyerekes család.
A munkanélküliségi ráta magas, mivel környékünkön a bányák és üzemek a rendszerváltás utáni években bezártak.
A II. világháború előtt és az 50-es évek elején a települést bíró vezette, az utolsó bíró Bárdos Barci Gusztáv volt.
A tanácsi rendszer bevezetésekor tanácselnök vette át ezt a tisztséget, majd az összevonások során a községi közös tanácsok megalakulásával a Csernely község tanácselnöke lett a település első embere.
1990- től, a rendszerváltástól polgármester irányítja a községet. Az elő polgármester Benke János (1990-1995) volt, jelenleg Papp László (1995-től).
2001- től a Kormány rendelete alapján körjegyzőséget kellett kialakítani.
A Képviselő- testület döntése alapján Csokvaomány településsel léptünk körjegyzőségbe.
Községháza
Képviselő-testület tagjai :
Papp László polgármester
Szabó Imre alpolgármester
Bárdos Istvánné képviselő
Bárdos B. Istvánné képviselő
Komjáthyné Kaló Erzsébet képviserlő
Némethné Bornemissza Éva képviselő
A körjegyzőség jegyzője:
Kaló Miklósné
A községházán a lakosság ügyeit két fős apparátus intézi a jegyző felügyeletével:
- Általános igazgatási munkák: Dobos Lászlóné főelőadó
- Gazdálkodási és adóügyek: Barta Zoltánné előadó
Községünkben működik egy 20 férőhelyes napköziotthonos óvoda, jelenleg 14 gyermek jár az intézménybe.
Dolgozói létszám két fő: egy óvónő és egy gyermekfelügyelő.
A gyermekek és az idős, rászoruló emberek étkeztetésének biztosítására konyhát üzemeltetünk. A konyha kapacitása 50 adagos, kihasználtsági foka jelenleg 70 %- os. Dolgozók száma 3 fő: 2 fő szakácsnő és l fő élelmezésvezető.
Községünkben az orvosi ellátás biztosítva van, hetente egy alkalommal van rendelés, de állandó ügyeleti rendszer működik.
Településünkön két magánvállalkozó üzemeltet boltot és vendéglátó egységet, ami a helyi lakosság és idelátogató vendégek igényeit is ki tudja elégíteni.
Falusi turizmusban egy fő vállalkozó érdekelt, az ellátás teljes körű. Házias konyha, szállás lehetőség, gyalogtúra Szilvásváradra és a Lázbérci víztározóhoz.
Hatékonyan működik a községben egy 15 főből álló polgárőr csoport, a közrend - közbiztonság jó.
A kisebbség elenyésző, akik itt laknak azok tisztességes módon beilleszkednek a település normális életébe.
Tisztelt Lénárddaróc honlapját olvasó -ismert és nem ismert barátaink!
Kérem Önöket, szánjanak rá időt, hogy személyesen is megismerkedhessünk Önökkel és barátaikkal. Látogassanak meg bennünket, töltsenek el egy kellemes hétvégét településünkön.
Érdeklődni lehet : telefonon: 06-48-441-513
faxon: 06-48-540-506 számokon.
Őszinte tisztelettel:
Lénárddaróc Képviselő-testülete nevében
Papp László polgármester